SAN×SAN – A MEGTÖRT FÉRFI

a megtört férfi | sandor clegane; sansa stark; ser aeserys (oc); ashlanna (oc); alycia (oc | romantikus | 4815 szó | pg-13 | a nyolcadik évad után járunk, ahol különös módon érkezik deresbe egy vadembernek csúfolt férfi.

Sansa Stark, Deres Úrnője, meglehetősen unta már királyi székéből pislogva a mai napi sokadik kérőt. Csúnyácska, nálánál fiatalember állt előtte. A férfiú, akárhogyan is volt Ser, és örökölte meg a Medve-szigeteket Lyanna Mormonttól, távoli unokatestvérétől; arcra akarva-akaratlanul is hasonlított a Freyekre: sokkal inkább hasonlított egy menyétre, mint emberre. Sansa Stark pedig folyton erre tudott gondolni, ahogyan a barátságos barna szemek érdeklődően fürkészték az ő szeplőkkel teli orcáját; egészen addig, ameddig Sansa határozott nemmel válaszolt kérdésére. A férfiú, Ser Wilhelm, a Medve-szigetek Ura, ugyanis utána dühöngve lépett ki a kastélyból. Sansa az ablakból figyelte, hogy sarkantyúzta, majd ülte meg szürke paripáját.

Már majdhogynem egy éve annak, hogy ő Deres Úrnője volt. Bran folyamatosan hollót küldetett, a három szemű holló pecsétjével, hogy elmondja a vele történt dolgokat, majd érdeklődjön Sansa hogyanlétéről, annak ellenére, hogy semmi szüksége nem lett volna rá. Branen kívül azonban már egy ideje nem érkezett levél Aryától, vagy Jontól. Félt, hogy mindkettőjüknek valami baja esett, s inkább Arya miatt aggódott, hiszen ő fiatalabb, és még most is sokkal inkább meggondolatlannak tűnt, mint ő.

Sansa Stark ezekkel a gondolatokkal hagyja ott uralkodói székét, és szólt Segítőjének, egyben jobb kezének, Ashlannának, hogy ma délelőttre rekesszék be a tárgyalásokat; elfáradt, és hasogat a feje. Úgy gondolta, tesz egy sétát Istenerdőben, ami a királyságon belül volt.

Most kellemes idő volt, épp annyira, hogy a Starkok jelmondata, a „Közeleg a tél”, most valóban csak egy jelmondat volt, s nem jóslat. Sansa általában egyedül, magányosan töltötte szabadidejét, éppen, mint most. Mindig igyekezett megfontolt maradni és nyugodt, éppen, mint a tárgyalásain, és igyekezett a lehető legtöbb emberrel kapcsolatban lenni, megbeszélni az aznapi ügyeket. A délutáni sétáira senki nem szokta elkísérni őt, így most is egyedül volt a saját gondolataival együtt. Már több mint huszan jelentkeztek a kezéért, de egyikük sem volt szimpatikus neki, vagy úgy hitte, nem jók királynak; és azzal is tisztában volt, hogy mihamarabb kell választania, hiszen csak akárkié a későbbiekben nem lehet a trón, és szerette volna, ha örököse saját vérből való lenne.

Már éppen belekezdett volna az imádkozásba a varsafa előtt, amit még gyermekkorában Öreg Nan és édesanyja tanított neki, mikor hangokat vél felfedezni maga mögül. Alycia az, aki vékony, kicsit félő hanggal szólal meg.

-   Úrnőm! – Mikor Sansa a háta mögé fordult, kicsit talán bosszúsan nézhetett a nálánál sokkal fiatalabbik hölgyre, aki konyhai ruhájában fázhatott. A lány, aki akkora, mikor Sansa a Völgybe kényszerült menni Petyr miatt, most lehajtja a fejét. – Ashlanna szólt, hogy keressem meg Felségedet azzal, hogy úrnőmet kerestetik.

-   Majd délután folytatjuk a nép problémáinak meghallgatását.

-   Úrnőm! – Alycia hangja azonban sürgető volt. – Észak őrei hozták neked. Azt mondták, ajándék a Karstarkoktól: egy ember az, összeverve.

Karstarkok, dünnyögte Sansa magában. Már két Karstarkot utasított vissza, a másodikat kétszer is. A két férfi – egymás testvérei, öcs, és báty –, nem éppen nyugodtságukról voltak híresek. Sőt: eléggé kiakadtak, mikor Sansa Stark sokadszorra utasította vissza a nála legalább tíz évvel idősebb bátyat. Alycia megvárta, míg Sansa felállt a földről, leporolta szoknyáját, majd követte Deres Úrnőjét, vissza, a várba. Mielőtt eltávoztak, egyikük jobb, másikuk bal irányba, Sansa megfordutl:

-   Hálás vagyok, hogy szóltál, Alycia. – Sokkal inkább kedvességből, mint udvariasságból mondta ezt, annak ellenére, hogy az etikett is megkívánta. Alycia meghajolt, visszasiet a konyhába, Sansa Stark, Deres Úrnője pedig vissza, a trónusához.

Sansa sietősen megy a nagyterem felé. Arra számított, hogy Jon lesz az, vagy még rosszabb: Arya. Ha valóban Arya, akkor úgy, ahogyan az anyja, Catelyn tette volna, minden bizonnyal megdorgálja, sőt, gyereknek fogja kikiáltani őt. De mikor belépett a nagyterembe, és kiegyenesedett háttal foglalta el uralkodói helyét, nem Jont, és nem is a drága húgát találta.

Felvonta a szemöldökét. Észak két őre térdre borult, magyarázkodni kezdtek:

-   Úrnőm! Karstark ura, Ser Aeserys ragaszkodott ahhoz, hogy ő maga hozza be ezt a vadembert.

A vadembernek mondott férfi lehajtotta fejét, hosszú haja eltakarta arcát. Az őszülő Ser Aeserys, kegyelmet és nyugodtságot nem ismerve, a térdre kényszerítette őt, szürke szemeivel végig Észak Úrnőjét nézte. Kifejezéstelen arca hirtelen gúnyos vigyorrá vált. Sansa feláll a helyéről, földig érő szoknyája mögé rejtette ökölbe szorított kezét.

-   Egy szót se! – Sansa Stark, kimértebb volt, mint ezelőtt. Nehéz volt megmondani, hogy Karstark urának komoly, veszedelmes pillantása miatt volt ez, vagy, hogy tönkretették délutáni imádságát. – Ser Allison és Ser Waymer, igazán hálás vagyok közbenjárásotokért, hagyjatok együtt minket Ser Aeserys-szel. – Észak őrzői alig láthatóan biccentettek, egyikük, Ser Waymer, aki Sansa Starkkal egyidős lehetett, a lehető legmérgesebb arcot vágott Karstark ura felé. Úgy tűnt, nem bízott meg Karstark urában.

-   Úrnőm! – hajolt meg Ser Aeserys, kedvesebb mosolyt varázsolva arcára. – Úri ajándékot hoztam Felségednek. – Deres Úrnője igyekezett türelmesen várni, mi lesz a dolog kimenetele. Lassan ült vissza helyére, gondolatban azonban újból Istenerdőben járt. – Ez a vadember, zászlóhordozómba, Pohnt Fryenbe vetette fejszéjét, mikor vadászni voltunk. Karóra kívánom tűzetni fejét. – A vadember Ser Aeserys bakancsára köpött egyet.

Sansa Stark azonban nem volt a karó és a fej együttes látványának a híve, mióta akkori jegyese, Joffrey Baratheon fejét vette Eddard Starknak, a saját édesapjának, majd kényszerrel kellett ránéznie arra. A Véreb is eszébe jutott, hogy milyen készségesen nyújtotta ki karját, hogy a pofontól vérző szájat megtörölgesse a zsebkendővel. De ő már nem volt ott, hiszen életét vesztette a tűzben, kegyetlen bátyjával együtt.

-   Ser Aeserys, megértem haragodat e vad iránt, de közel egy éve, nem élünk a lehetőséggel, hogy más ember fejét indokolatlanul vetessük le.

-   Felséged csak azért gondolja így, mert nő. A nők köztudottan nem élnek a fejeztetés lehetőségével.

-   Minden bizonnyal a tanulatlanság mondatja ezt magával, Karstark uram. Szeretett húgom több embert ölne percek alatt, mint legjobb kardforgatód. – Ser Aeserys bosszankodva tekintett Sansára, aki azonban élvezte, hogy megsérthette Karstark urát. A vadembernek csúfolt férfinek lehetett látni önelégült mosolygását. – Meg amúgy is, mire megyek vele?

-   Igazságszolgáltatás, felség. A népnek látnia kell, hogy mi zajlik Északon, és, hogy a vadak éppoly kegyetlenek, mint a Hosszú Éjszaka előtt.

-   Miféle igazságszolgáltatás az, ha csak az egyik félt hallgatja meg a királynő? – Sansa Stark előredőlt, hogy jobban ráláthasson a még mindig lehajtott arcra. – Bárki is légy uram, emeld fel fejed és kérlek, állj fel!

A szakadt ruhájú ember azonban nem reagált egyszerre. Egy ideig még mindig ott térdepelt, és később is, mikor Ser Aeserys, Karstark ura ellépett mellőle. A szürke szemű, idősődő Karstark a másik, szegényes öltözékű férfira nézve, majdhogynem kacagott rajta.

-   Úrnőm, mint látod, süket… egészen idáig, az úton, meg se szólalt.

Sansa Stark, azonban ennél többet szeretett volna. Nem kívánt alulmaradni ebben a játszmában, hiszen tudta, Ser Aeserys, a Karstark várban érvén, majd az lesz az első, hogy körbeadja a történetet, egy-két jó kupa bor mellett. És amúgy sem szerette volna, ha fejét kellene venni ennek az embernek, aki, jobban megnézve, mellkasát egy nagyobb seb borította, kezei pedig meg voltak kötözve.

-   Valóban vadember vagy, úgy, ahogyan ez a Karstark mondja, uram? Valóban megölted Ser Aeserys zászlóhordozóját?

A férfi köpött egyet. Jobb keze után vonszolva a balt, nagy nehezen állt fel a földről. Így, kiegyenesedve, akár olyan volt, mint egy óriás. Lassan emelte fel arcát Deres Úrnője felé, és Sansa Stark előbb nem is merte, nem akarta felismerni, hogy kit látott az öreg ráncokban, a sötétbarna szakáll, és hosszú haj keretezte arcban. Idegtépő lassúsággal állt fel trónjából, mint aki alig hitte el, hogy azt látja, amit valóban látott. A férfi nem volt vadember, és ezt Sansa, amint feltűnt neki az egykor még kutyának csúfolt, hegekkel teli arca. A füle, mint eddig, egy hatalmas üreg volt az, ezt távolról is, mintha tökéletesen látta volna. Bőre hólyagos a tűztől, bal szemöldöke nem is volt meg, éppen úgy, mint jobb szeme – hiszen ez utóbbit szemkötés rejtette el. A férfi durva tapintású arca piszkos volt.

Alig akarta elhinni. A fejét csóválta, lassan, éppen annyira lassan, hogy csak az előtte lévő, fogságba esett férfinek tűnjön fel. Szólalj meg, kérte magában Deres Úrnője. Szólalj meg, s én tudni fogom, ki vagy.

És a férfi, mintha meghallotta volna gondolatait, szólásra nyitotta száját:

-   Nem, Kismadár…

-   Több tiszteletet, ez itt Sansa Stark, Deres Úrnője! – Szólt rá indokolatlanul keményen Ser Aeserys, belevágva szavaiba.

-   Hagyd, Ser Aeserys uram. Hagyd, hadd beszéljen! – Sansa Stark hiába próbált a kérőjére tekinteni, végig csak a megnyomorított arcra tudott nézni, a megnyomorított arcra, ami Sandor Clegane-é volt. Mégis hogy lehet? – Mondd, mi történt, Ser! – kérlelte a királynő, már végesen fogyó türelemmel. Ser Aeserys meglepetten nézte a kialakult jelenetet.

Sandor Clegane fejet hajtott Deres Úrnőjének.

-   Elnézést kérek felségedtől. Bár jól gondolod, nem vagyok vadember, de Ser: az továbbra sem. – Sansa Stark nem bírta levenni róla pillantását. – Nem tagadom, mert nem tehetem, és valóban megöltem Ser Aeserys emberét. De én sem voltam egyedül, Úrnőm. Karstark leghatalmasabb urának embere ugyanis megölte az utamba csatlakozó barátomat.

Ser Aeserys bosszúsan nézett Sansa Starkra, aki nagy nehezen tudta csak elkapni a csodálattól csillogó szemeit a néhai Joffrey kutyájáról.

-   Ser Aeserys, kérlek, engedd el a Ser kezeit! – Sansa a „Ser” szónál bocsánatkérően nézett Sandorra, aki kitartotta a csuklóit. Véresre voltak kötözve, de Ser Aeserys nem hagyta annyiban:

-   Felség, elhiszed ezt a hazugságtákolmányt?

-   Ser Aeserys, ez az ember itt, Sandor Clegane, aki, mikor Királyvárban voltam, figyelt rám, és miután elment Királyvárból, szeretett húgom, Arya útitársává vált. Később, Északon, Jonnak, fogadott bátyámnak segített. Ezeknek tudatában kérem, hogy oldozd el kezeit. – Ser Aeserys nagyot nyelve biccent, és Sandor kezei, végre-valahára, szabadokká váltak. Sansa döbbenten tanulmányozta a bal karját, ami, úgy tűnt, bénán himbálózott ide-oda Sandor mellett.

-   Szeretném, ha igazat mondanál, Ser Aeserys! Valóban így történt, s reménykedtél e férfi némaságában? – Ser Aeserys bólintott. – Sandor Clegane, ez esetben elnézésedet kérem a téged ért kellemetlenségért. Mondd, merre tartott utad?

-   Ide északra, felség – hajtott fejet Sandor.

A fehér hajú és halántékú, szürke szemű Ser Aeserys, aki jóval alacsonyabb volt Sandornál, még dühösebb lett. Sansa magában nevetett ezen, de tudta, hogy a Karstarkoktól bármi kitelhet, annak ellenére, hogy a felesküdött házuk a Starkokéra, még évszázadokkal ezelőtt.

-   Ser Aeserys, hálás vagyok ajándékodért, de úgy vélem, fejetlenül nem veszem hasznát házam szolgálatában.

-   Ez rendjén is van, felség. De miféle igazságszolgáltatás is az, ha csak az egyiket jutalmazzuk? Én mit kapok ezért a hozományért?

-   Kibaszottul eljöttem volna a saját lábamon is – szólt közbe hirtelen Sandor Clegane, akinek arca kifejezéstelen volt, éppen úgy, mint régen.

Sansa Stark jól tudta, hogy most sarokba lett szorítva. Itt volt neki Sandor Clegane – valószínűleg félig-meddig rokkantan, éppen úgy, mint öccse; vagy Tyrion Lannister néhai bátyja. Azonban csak egyetlenegy kibúvót látott.

-   Igazságtalan döntésed, felség, ha csak ez az ember kap jutalmat egy gyilkosságért. Karstarkban mindenki hallani fogja ezt a…

-   Mit akarsz, Ser Aeserys?

-   A kezedet, Úrnőm.

-   Ahogy kívánod. Ez az ember mostantól a házamnak fog szolgálni, úgy, ahogyan eddig segítette testvéreimet. Ser Aeserys, neked egy héten belül levelet küldök, a Stark-házam pecsétjével, válaszommal.

-   Megtisztelsz, Úrnőm. – hajt fejet vigyorogva Karstark-házának ura, Ser Aeserys. Elindul kifelé, de mielőtt végleg kiérne a teremből, visszafordul. – Nem adom fel, felség. Ha nemleges…

És itt, épp úgy mosolygott, ami Sansa Starkot Ramsay Boltonra emlékeztette. Sansa Stark várta, hogy befejezze mondandóját, de Ser Aeserys csak nem tette ezt.

*

Harmadnapra, vagyis Sandor Clegane második éjszakája után, már egész Deres tudni és ismerni vélte A Megtört Férfi történetét. Különböző mesék, mendemondák alakultak ki, szájról-szájra ismerték ezeket a vár körül élők: asszonyok, férfiak, gyerekek, parasztok, idősebb, vagy éppen fiatalabb, gyermekded lovagok.

A Megtört Férfi, úgy, ahogyan valóban történt és ismeretes volt minden ház minden embere számára, valóban lezuhant a megváltozott, élőholt Gregor Clegane-nel, egyetlen és utálatos bátyjával. Hősiesen a tűzbe zuhant, és ugyanígy, hősies halált halt – szenvedése megtérült. Egyesek azt mondták, hogy az épületszárny falába kapaszkodott. Mások úgy beszéltek róla, hogy Qyburn még életben volt, mikor megmentette őt, de ezt cáfolták azzal, hogy mi, vagy ki más segíthetett rajta, mint egy vörös papnő a sok közül? A Megtört Férfi, rebesgették megint mások, de suttogva, mert féltek félszemétől, égett és felhólyagosodott, borostától, vagy éppen szakállától durva arcától. Úgy néz ki, mint Királyölő, mondták, mikor feltűnt nekik béna, ám a bal oldalon még meglévő keze. Porból és a hamvakból ébredt fel, majd a vörös papnő megmentette. Porból és hamuból ébredt fel, egyedül kezdett el járni, maga után vonszolni a lábát. Látásának felét, kezének felét elvesztette – valamit valamiért, rebesgették mások. Sandor Clegane, a Clegane-házból, ki korábban Joffrey kutyája, majd Vérebe volt, csatlakozott a Királyi Testőrség felkent lovagjai közé, majd felesküdött a Fekete testvériséghez, most pedig a halálból visszatérő volt, A Megtört Férfi.

A Megtört Férfi, suttogta maga elé Sansa Stark, mikor az Istenerdőből jövet, visszament, ám mielőtt végleg visszavonult volna, szemrevételezte az udvart is, fentről nézett a kardforgató tanoncok egyikére, aki mély beszélgetésbe elegyedett Sandor Clegane-re. A Megtört Férfi, suttogta újra, egészen addig, ameddig el nem jutott a tudatáig. És úgy tűnt, nemcsak az ő agyába égett bele, hanem másébe is. A kisgyermek, aki feltehetően a kovács nagyobbik fia lehet, Ditech. Sandor botladozva, épen megmaradt jobb kezével forgatta a kardot. Sansa Stark mosolyogva tekintett le rájuk, és próbálta leolvasni, vajon mit beszélhetnek egymással.

Jobb oldalán hirtelen megjelent a Királyné segítője, a folyton mosolygó, vidám Ashlanna. Sansa Stark őt tartotta igazán jobbkezének, nő lévén jobban is bízott benne, mint egy férfiúi segítségnek. Ashlanna feleakkora szeretettel tekintett le A Megtört Férfira és a férfival kardozó, hétéves-forma kölyökre, mint sötétvörös hajú királynéja.

-   Úrnőm – üdvözölte mosolyogva, ám kis fáziskéséssel Sansát.

-   Újabb kérők, Ashlanna?

Ashlanna fülig érő szájjal csóválta meg a fejét, és Sansa is megkönnyebbülést érzett a bensőjében, amint meghallotta Ashlanna narancs színű hajába font csengettyűket. Két levelet nyújtott át Úrnőjének: egyiken farkasos, míg másikon a három szemű holló pecsétje, egyenesen Királyvárból. Sansa arcára még nagyobb mosoly ült ki, mint ami eddig volt. A legszívesebben magához ölelte volna segítőjét, de nem tette. Előbbi levélben, Arya biztosította őt arról, hogy minden rendben van vele és lassan hazatér. Ez vajmi megnyugvást adott nővérének, aki gyerekded módon, szívéhez ölelte a levél tartalmát. A második levélben öccse írt, vele mi történt – és kifejezte aggodalmát Ser Aeserys iránt, továbbá érdeklődött, hogy valóban odaért-e Sandor Clegane. Ha ott lett volna Brandon Stark, minden bizonnyal Sansa bosszúsan nézett volna rá. Egyszerűen még mindig igazságtalannak tartotta, hogy mindent látott.

-   Köszönöm, Ashlanna.

Azonban Ashlanna másfelé nézett: le, az egymással bírkózó Ditech-re és Sandorra. Ditech most ütést mért A Megtört Férfira, aki feljajdult, de látszott rajta, hogy csak rájátszik. Sansa Stark most mosolyogva figyelte a lenti jelenetet.

-   Az előbb téged nézett, Úrnőm.

-   Valóban? – lepődött meg Sansa Stark, de alig hitte el szavait. Sandorra nézett: tekintetük nem sokáig, de összekapcsolódott. Sandor biccentett. Mikor már Ditech majdnem lecsapott rá, Sandor egy kissé biccentett, így a kisfiú megfordult, és, mintha igazi lovag lenne, fejet hajtott Úrnőjének.

Utoljára csak két nappal ezelőtt váltottak pár szót, a nagyteremben, de nem többet. Sansa felrótta magának ezt a hibáját, ahogyan lenézett a Vérebből váló Sandor Clegane-re, majd a Sandor Clegane-ből cseperedő Megtört Férfire.

-   Ma szeretnék Sandor Clegane-nel vacsorázni, hétkor. Intézd el nekem, Ashlanna! Bor, és csirke legyen az asztalon.

-   A Megtört Férfi? – Sansa Stark bólintott.

-   Szeretném megtudni, mi történt vele az útján. De nem szeretnék magyarázkodni, Ashlanna. Az úr egy jó barátom.

-   Értem, Felség – hajolt meg Ashlanna. – Máris intézkedem.

Sansa Stark egy ideig még tovább figyelte Sandor Clegane-t, egészen addig, ameddig A Megtört Férfi meg nem simogatta Ditech fejét, majd mentek pihenni, így Sansa Stark is továbbindult.

*

Sansa Stark egy saját készítésű ruhát öltött magára A Megtört Férfi fogadására. Hitt abban, hogy ennyi legalább kijár Sandor Clegane-nek, akinek látogatása hiába volt váratlan, úgy hitte, hogy kell lennie valamilyen oknak, hogy mégis Derest választotta.

A nagyterem elé érve, még utoljára elrendezte szabadon lévő vörös haját, hogy belépjen a terembe. A Megtört Férfi azon nyomban felállt ülőhelyéről, amint az ajtó nyitódott. Sansa Stark büszkén lépett be a terembe, Sandor Clegane pedig előrébb bicegett, fájó lábával, és már készült letérdelni, ám Sansa felkiáltott:

-   Ser! – A hangja ijedt volt. Akár, mint kislánykorában. – Lábad sérült, kérlek, állj fel!

Sandor Clegane lehajtotta fejét, és úgy tett, ahogyan Sansa Stark, Deres Úrnője és Észak Királynője kérte. Most sokkal konszolidáltabb ruha volt rajta. Ugyancsak sötét színű ruha, pontosabban tunika volt rajta, mint Sansán. Mintha csak Stark lett volna, de persze mindketten  elég jól tudták, hogy nem az.

-   Kismad… akarom mondani: felség – A Megtört Férfi úgy tűnt Sansa Stark számára, hogy igyekezett megfelelni az időbeli változások elvárásainak. Felfelé mutatott tenyérrel mutatott Sansa Stark helye felé, hogy üljön le.

-   Sajnálom, Ser, hogy megvárakoztattalak. – Sansa Stark előbb leül, és így néz fel a Ser-nek szólított férfira, aki egy ideig csak a helyén áll, várva az engedélyt, hogy leülhessen. – Kérlek, foglalj helyet.

-   Köszönöm, felség.

Kínzó lassúsággal botorkált a férfi a helyére. Sansa Stark meglepve bámulta, hogy mennyit vesztett erejéből. Nyomorékká lett, döbbent rá, mikor végre-valahára leült, vele szembe, és egy szemhunyásnyi időre Deres Úrnője szemeibe nézett. Arcának egyik oldalát a tűz okozta seb csúfította, míg a másikon szeme takarásban volt.

-   Hívattál – jegyezte meg Sandor, a szokásos hangszínén. Recsegett. Akárcsak, mint évekkel ezelőtt.

-   Tapintatlanság volt részemről, hogy csak most. Kérlek, végy bármiből.

Sandor Clegane továbbra is meglepetten bámult Sansa Starkra, aki most átnyúlt tányérja felett, hogy vegyen magának az ételből. Sandor egy ideig csak nézte őt, majd úgy tett, ahogyan kérte: miután jobb kezével megemelte a balt és amazt rátette az asztalra, hogy ne legyen nagyon útban, a csirke felé nyúlt. Sansa Stark később figyelni kezdte, hogyan bánik el egy kézzel a ropogósra sült csirkével. Aztán inkább a saját maga által kivett pástétommal, zöldséggel és ugyancsak a csirkével foglalkozott. Azonban nem bírta levenni pillantását az ügyetlenkedő férfiról, így felállt, és közel ment hozzá.

-   Segítek, Ser – mondta a Királynő, ahogyan mellette termett, de vendége el takarta hatalmas kezével a tányérat.

-   A hét pokolba, meg tudom csinálni – mondta, és egyetlenegy szemével haragosan bámult Sansára. Egészen eddig megpróbált viselkedni a férfi, de az, hogy ennyire alá legyen vetve egy nőnek, a királynőnek, akit egykoron leánynak és Kismadárnak szólított, feldühítette.

Sansa Stark gyengéden a csuklójára fektette tenyerét, amíg a másikkal kivette a két ujja közé szorított villát, és igénybe vette A Megtört Férfi kését is. Sansa Stark igyekezett a lehető legtürelmesebb és a legkedvesebb lenni az egykori Vérebbel, de amaz csak kifejezéstelen arccal nézett a felvágott csirkére. Azonban hálás volt a férfi, hogy a nő nem mondott utána semmit, és nem sajnálkozott.

-   Kíváncsi vagyok, Ser, milyen volt utad. Az elmúlt egy év alatt…

-   Nyomorékká lettem – fejezte be Sandor Sansa mondandóját. Itt egymásra néztek.

-   Nem éppen erre gondoltam, Ser. Inkább… megöregedtél – Sandor szomorúan kezdett el mosolyogni.

-   Kismad… – itt Sansa haloványan, de elmosolyodott. – …tehát, arra vagy kíváncsi, hogyan menekültem meg a halálból. Mondhatni, másodszorra. – Sandor Clegane letette a villáját, hogy kortyoljon a borából.

-   A történeteid sok mindent mondanak. Egyesek azt állítják, egy vörös papnő hozott vissza a világba.

-   A történeteim a néped története. De e téren népednek igaza van.

Deres Úrnőja kíváncsian várta és hallgatta később Sandor Clegane, A Megtört Férfi történetét. Valóban levetette magát és bátyját. Ám egy csodával határos módon, s vakon (mivelhogy Gregor, egyetlen testvére, aki már aligha hasonlított a régi önnönmagára, kinyomta szemeit) mélyedést talált az épület oldalában. Két karral kapaszkodott, ám egy ráeső kő eltalálta a balját. Nehezen tollászkodott fel a folyamatosan lezuhanó épülettömbe, és még inkább nehezen bicegett visszafelé. Mikor kiért a vörös toronyból, nyomban összeesett.

-   Meg akartam dögölni, ez minden – mesélte tovább.

-   De mégis felébredtél.

-   Egy hónappal később, igen.

-   És itt vagy.

-   Itt vagyok.

Sandor Clegane folytatta történetét: egy hónappal később ébredt fel, a Fény Urának követőjének a segítségével. Szemet szemért, fogat fogért – ezzel fogadta őt a Tűz hölgye. Ha élni akarsz, halnod is kell – tette hozzá, és szemére, majd a béna karjára mutatott, elvesztett szemére.

Itt vagyok, zakatolt Sansa Stark fejében megállíthatatlanul.

-   Azt mondta, élnem kell. Mert feladatom van még ebben a világban. Hónapokig nyalogattam a sebeimet, aztán indultam csak útnak.

-   Utad tehát Észak felé vezetett.

-   Igen, Felség. Egy vándorkomédiás hozzám csapódott. Néha énekelt.

-   Ő volt az, akit megölt Ser Aeserys Karstark. – A férfi biccentett.

-   Hosszú hónapok óta elvetettem a gyilkolást, ami házamat élteti. Most azonban nem tehettem mást.

Sandor megtörölte a száját, és az utolsó pár korty borát itta. Némán ettek egymás előtt, Sansa Stark pedig próbálta megfejteni Sandor Clegane feltámadásának okát, persze, elég kevés sikerrel.

-   Mivel tehetném jóvá Ser Aeserys tettét, ami veszteséget okozott neked?

-   Elég ajándék Kismadár… felségedtől, hogy itt vendégeskedhetek. – Deres Úrnője egyáltalán nem nézett megvetéssel az egykori lovagra, a kis nyelvbotlásai miatt, mikor kiszaladt a száján az, hogy Kismadár. – Többre nem vágyok. Talán útra kélek, ha itt megpihentem…

-   Szívesen látlak itt, Ser.

*

A levél Ser Aeserys Karstarktól a vacsora után két nappal később érkezett, egy fekete holló szájában. Válasz Sansa Stark elutasító levelére. Az üzenet tartalmára lehetett számítani, ugyancsak Aeserys Karstark ravaszságára. Sansa Stark azonban szeretett volna egyedül maradni, így az Istenerdő-béli varsafák felé fordult: imádkozott a régi isteneihez, bízva abban, hogy nem fog hozzámenni Karstark urához. De ha nem hozzá, akkor kihez?

Ebben a pillanatban, zajt és zörgéseket hallott, mély morgásokat egy tüdőből. A Megtört Férfi bicegett ki a növények mögül. Sansa Stark meglepetten, magában jót mosolyogva az idősebbikre, szórakozottan nézett rá. Szinte el is feledkezett az imádkozásról, kíváncsian fürkészte A Megtört Férfit, gondterheltnek látszó, megégett arcát. Érdeklődően fordította felé teljes testét.

-   Kismadár – lihegte, és most az egyszer nem törődött azzal, hogy kicsúszott ez a név a száján. – Hallottam a hírt. Azt beszélik, Ser Aeserys össze fog ütközni azzal, akit te választasz magadnak. Igaz ez?

Deres Úrnője aligha tudta eldönteni, hogy most a férfiból, Sandor Clegane-ből a féltékenység, az irigység beszél, mindenesetre bólintott.

-   A hét istenit neki! – kelt ki magából, mintha vele történt volna minden rossz. Sansa Stark mit sem értett az egészből. – Az én hibám… ha… ha nem dühödök fel arra, hogy megölik emberemet, akkor…

-   Én fogadtalak be. Én akartalak befogadni. – próbálta győzködni Sansa, mire kiguvadtak Sandor szemei. – Én vagyok Észak Királynője és Deres Úrnője. Vagy tán elfeledted?

Sandor nagy sóhajt eresztett el. Próbált megnyugodni. Sansa mellé bicegett, hogy mellé telepedjen. Úgyszint szürke, sötét ruhában volt, mint a vacsorán, amelyett Deres embereitől kapott.

-   Néha… valóban elfelejtem, hogy kibaszottul felnőttél – vallotta be, kerülve a nő pillantását. – A Kismadárból Sólyom lett. – Legyint. – Mindez lényegtelen. Úrnőm… nevemet, A Megtört Férfi nevét, mint még soha, most tisztelet övezi.

-   Mit akarsz ezzel mondani, Ser?

-   Engedd, hadd menjek Ser Aeserys ellen.

Sansa Stark annyira felháborodott, hogy felpattant helyéről. Mérgesen szemlélte Sandor Clegane arcát, és Sandor tudta, hogy mi jár a fejében. De csak nyugodtan ült és várt a szitokszavakra. Mintha most az Istenerdő is nyugtalanná vált volna, a varsafákba faragott arcok.

-   Tudom, még két nyomorék se ér fel Ser Aeserys ellen. Úgy hallottam, jó kardforgató… – A Megtört Férfi próbálta menteni a helyzetet. – Engedd meg, hogy…

-   Nem kockáztathatok egy hűséges embert, akiben a legjobban megbízom. Szeretném, ha Deresben maradnál, és nem esne bántódásod.

-   Nem vagyok lovag, mi hasznom lenne?

-   Láttam, hogy viselkedtél a kovács fiával, hogyan tanítottad őt harcolni.

-   Megtisztelsz, úrnőm, de…

-   Hajthatatlan vagy – jegyezte meg Sansa Stark. Sandor bólintott.

-   Hagyd, hogy menjek. Ha valóban léteznek az istenek, eldöntik sorsomat. Ha megölöm Ser Aeseryst, a trónt visszautasítom, és ígéretet teszek arra, hogy itt maradok otthonodban. – Sansa Stark tudta jól, hogy mit mondott ezzel Sandor. Bízz bennem.

-   Miféle királynő az, aki nem váltja be ígéretét? – Sandor Clegane, A Megtört Férfi értetlenül maradt Sansa Starkra. – Ha megölöd Ser Aeseyst, itt maradsz otthonomban. – Sansa közelebb ment a férfihoz, aki ép kezét éppen a tó vizébe tette. Kíváncsi érdeklődéssel figyelte Sansát, amint közelebb ment hozzá. Nem volt kényelmes ülőhelye, és tudta jól, fel kellene állnia, legalább ennyi tiszteletet megadva Deres Úrnőjének, azonban nem mert, nem tudott és fájdalmas is lett volna felállnia. Sansa Stark két kezébe vette a meggyötört arcot, mélyen nézett a férfi szomorú szemeibe, majd hosszas tűnődés után csókot lehelt a homlokára. – Ha megölöd Ser Aeseryst, kérlek, maradj férjemként mellettem.

*

Egy héttel később, messziről jött hollók károgtak, amik a „győzelem!” károgásával jöttek, s búcsúzkodtak. Ser Aeserys Karstark holtteste vérben ázott, A Megtört Férfi pedig mély és hangos levegőt vett, és alig hitte el. Az északi emberek éljeneztek, és azok, akik fülébe jutottak azok a bizonyos legendák; a Karstarkok közül, az öcs pedig alig hitte el, amit látott: egy nyomorék legyőzte bátyját.

Sansa Stark, Észak Királynője és Deres Úrnője, elégedett mosollyal pásztázta Sandor Clegane-t, aki térdre, majd arccal porba esett a fáradtságtól. Sansa Stark Ashlannáért kiáltott.

*

A nő egy ideig csak ott állt, a Mester szobájának ajtaja előtt. Bent káromkodás hallatszódott, és a konokság recsegő szavai. A férfinak láthatóan nagyon nem tetszett, hogy Deres mestere segíteni kívánt neki. Sansa Stark, megelégelve türelmetlen várakozását, bekopogott. Majdhogynem halálos sebei pedig alvásra kényszerítették őt, így napok óta nem találkozott a férfival, hogy hálát mondjon neki. A Mester kikiáltott, hogy az illető beléphet.

Sansa Stark nem is tett máshogy. Az egykori Véreb ott ült a szalmából lévő ágy szélén, megtörten. Amint meglátta, hogy belépett Deres Úrnője, elkapta róla tekintetét. Nem fűllött foga ahhoz, hogy így lássa őt a nő.

-   Úrnőm – mondta a Mester, mialatt meghajolt. – A Megtört Férfi…

-   Ismerem természetét – itt elmosolyodott. – Kérlek, most hagyj magunkra. – A Mester úgy tett, ahogy kérte.

Sansa közelebb húzta Sandorhoz a széket, aki még mindig nem mert ránézni. Akárhogyan is, hiába volt ő A Megtört Férfi, hiába harcolt és küzdött Sansa Starkért, mégis úgy találta, inkább gyengeség és gyávaság volt ennyi és ekkora sebet szerezni. A férfi mellkasát kötés borította, mely már átázott. Sandor egy kezével próbálta tovább fejteni, sikertelenül – az is fájdalmat okozott neki, hogy megmozdította. Sansa egyből segített neki kezeivel, de láthatólag nem tetszett ez a férfinek, mert morogni kezdett.

-   Inkább hagyd, hadd segítsek – nézett rá bosszúsan a nő. Tekintetünk összekapcsolódott, és most a nő nem ijedt meg üres szeme láttán, és a hegektől sem. – Ditech aggódik érted, Ser. Mihamarabbi felépülést kíván, mondta, adjam át neked.

-   Az a fiú! – szaladt ki Sandor Clegane száján. Mosoly játszadozott ajkain, Sansa pedig előrehajolt a testéhez, hogy segítsen levenni róla a sebet eltakaró textilanyagot. – Olyan elszánt, mint a húgod. – Sansa itt elmosolyodott. Mikor levetette a fehér anyagot, félredobta azt. Sandor felszisszent, arcán fájdalom jelent meg. A sebet már kimosták a harcon levő napon, de még mindig fájdalmas volt a varrat.

-   Az a fiú reméli, hogyha felépülsz, továbbra is tanítod őt.

Sandor, habár már elégszer vágott meglepő arcot itt, Deresben, most is meglepetten nézett a sötétvörös hajú nőre. Deres Úrnője várta, hogy erre mit fog mondani. Felállt a helyéről, hogy az újabb anyagot levegye a Mester íróasztaláról. Hozott ollót is, és letette Sandor mellé, mielőtt újból visszatelepedett volna a férfi elé.

-   És mit remél a Kismadár?

Sansa a kötést logikusabbnak gondolta a férfi ép karjának irányába kezdeni. Sandor Clegane segített saját mellkasának megkötözésében, hosszú, ép karját háta mögé tette, hogy Sansa jobb kezével átvegye a fáslit, s másikkal a béna karját tartsa. Sandor néhol összehunyorította szemeit, felszisszent, vagy halkan káromkodott. Eláradt, mikor Sansa a legvégső anyagot betűrte.

-   A Kismadár reméli, hogy a férje leszel.

-   Nincsen földem, aranyam, amit adhatnék – suttogta Sandor meggyötörten. – Meg a néped… a néped mit fog gondolni arról, hogy A Megtört Férfi uralkodik melletted?

-   Annak ellenére, hogy nincs földed, aranyad… van hűséged és alázatod. Évekig védtél minket – erősködött Sansa, ugyanolyan halkan. Sandor lesütött pillákkal morgott. – Én vagyok a Királynő, van választási lehetőségem. Én téged akarlak, nem mást.

Sansa Stark kezébe vette Sandor Clegane ép kezét. Sandor csak lenézett az összefonódó ujjakra, de meg se próbálta elvenni Sansa tenyere alól a kezét.

-   Nyomorék vagyok, Kismadár. A kezem béna, a lábamat húzom magam után, félszemű lettem, akárcsak Beric Dondarrion… – sóhajtotta Sandor Clegane. Egy pillanatra összeakadt Sansának a tekintetével. A szomorú szem, és a másik, az üres, nem is lehettek volna szomorúbbak.

Sansa felállt, újból, mint akkor, aznap, a kezeibe vette a meggyötört arcot. Sansa újból megcsókolta a homlokát, majd arcát is. Sandor most felnézett rá, Észak Királynőjére.

-   Utoljára kérdezem meg, Sandor Clegane, akit A Megtört Férfinak hívnak: itt maradsz férjemként Deresben?

*

Egy év telt el.

Sansa Stark, Deres Úrnője fentről nézte Sandor Clegane-t, aki ma már másodszorra volt legyőzve Ditech által. A fiú sokat fejlődött, egyszer még lehet Deres lovagja is. Sandor Clegane arcán leírhatatlan boldogság és derű. Amint meglátta Deres Úrnőjét, meghajolt. Az udvarban Ashlanna sietősen vágtatott A Megtört Férfi felé, aki gondterhelten nézett Sansa Starkra, majd mihamarabb elbúcsúzott Ditech-től, hogy Úrnőjéhez menjen. Perceknek kell eltelnie, mire a férfi felér.

-   Hívattál – mondta lihegve, annak ellenére, hogy amióta gyakorlott a Ditech nevű fiúval, egy kicsit, mintha javult volna a lába. – Kismadár, ugye nincsen semmi baj? Testvéreid? Arya?

Arya Deres felé tartott már, Jon a Falon Túlra ment, a vadakkal, és azóta ott töltötte le büntetését. Bran kiélvezte nyugodt életét, három szemű hollóként.

-   Ne aggódj, minden rendben velük.

-   Akkor?

Sansa Stark közelebb lépett hozzá, de Sandor Clegane mit sem értett belőle. Az emberek még mindig megnézték őt, ezáltal Deres Úrnőjét is. A fiatal nő egy édes csókot nyomott a szájára. Sandor még mindig értetlenül figyelt rá, majd Észak Királynője megfogta a nagy tenyerét, hogy a hasához tegye azt.

A férfi szemébe könnyek szöktek a meghatottságtól. El sem akarta ereszteni onnan a kezét.

-   A Megtört Férfi – suttogta Deres Úrnője Sandornak, aki még mindig nem mert megszólalni a csodálattól és felesége, még meg nem született gyermeke iránti szeretetétől. – Sorsod bevégződött.