WOOxSAN ㅡ MEGÖLSZ

megölsz | wooyoung; san (ateez) | egyszerű lélektan |  926 szó | pg-13 | egyszerű vágyódás wooyoung részéről

Az egész talán akkor kezdődött, mikor San ölelte Wooyoungot, olyasformán, mintha el se kívánta volna engedni őt. Persze, a fiatalabbik nem mondhatta azt az idősebbiknek, hogy „kérlek, ne”, elvégre rajongók előtt voltak – másrészről pedg – akarva-akaratlanul is a születésnapján köszöntötték fel Wooyoungot a fiúk.

Wooyoung azzal is tisztában volt, hogy tulajdonképpen Choi San azon tagok egyike, aki a lehető legjobban és legtisztábban szeretni tudó tag. Emlékszik rá, még most is, az ágyában fekve, mikor a csapattal kitöltötték azt a szeretetnyelves tesztet, és arra meg még élénkebben, hogy Choi San, a néha-néha megszólaló, ugyanakkor állandósággal mosolygó Choi San, még akkoris az ő egyetlen Shiber nevezetű plüssállatkáját simogatta és ölelgette. Wooyoung már akkor tudta, hogy neki a „testi érintés” fog kijönni, ebben a bizonyos játékban. Amikor pedig valóban bebizonyosodott ez, Choi Sannal akár szándékosan, akár véletlenül, de mégis összemosolyogtak. Reménykedni kezd, hátha...

Most pedig a plafont pásztázva azon elmélkedik, hogy akkor is érezte-e vajon ezt a bizsergést az őt körülölelő porcikájában, sejtjeiben, gyomrában, meg úgy mindenében: ezen gondolkozik, még akkor is, mikor lehunyt szemekkel tenyerével lejjebb vándorol a testén.  

Wooyoung első gondolata, mikor felébred, az nem más, mint Choi San. Mikor belelép a papucsába, kibattyog a konyhába, hogy leemelje a tegnap már lefőzőtt koffeint: akkor is, San – mintha szándékosan beleépült volna a fiú testébe magának, Sannak a gondolata. Maga elé suttogta a nevét, San, San, San, kereste benne a különlegességet, magában leírta: három karakter, egy szótag, és őt mégis megőrjíti, megölsz, mondja Wooyoung, inkább maga elé, minthogy a saját gondolataiban mondta volna el ezt.

– Tessék? Ki öl meg kit?  

San az. Az örökké vigyorgó San, az örökgyerek San, a Wooyoungot-megőrjítő-San, a Wooyoungot-megölő-San. Wooyoung száznyolcvanfokos fordulatot vesz, egy fokkal se kevesebbet, se többet, épp olyan gyorsan, hogy fel ne boruljon a kávés csésze a kávéval.

– Ja, senkit... i-illetve – mondja meg-megakadozva Wooyoung, aki keresi a szavakat, amik a nyelvén tapadtak. próbálja elvonatkoztatni a saját szerelmi fiziológiás tüneteit San tökéletességétől. San felhúzza a szemöldökét, fáradtan túr a hajába, és a legártatlanabb szemeivel fürkészi Wooyoung arcát, aki minduntalan próbál bármit mondani – lehetőleg olyan bármit, amely elegendő tanúbizonyságot ad saját magának arról, miszerint egyáltalán nincs még annyira megőrülve.  

– A sorozatomat folytattam, és pont olyan jelenetnél fejezték be, ahol a legidegörlőbb a várakozás.

– Ah, vagy úgy! – majd San elneveti magát, talán kicsit kínosan.

Wooyoung keresi a jeleket. Tulajdonképpen bármilyen jelt, csak, hogy tudja, mik a szándékai Sannak. Sanon nincs papucs. San mezítláb van, és nem kisterpeszben, mert mikor egy férfinak tetszik egy lány, akkor egy kicsit terpeszben van. De egy kicsit nagyobb terpeszben, mint amiben most San, mert ő egyáltalán nincs most abban a pozícióban: épp ellenkezőleg: leköti magát valamiféle edény keresgélésével. A vízforraló már a tűzhelyen.

– Milyen volt Mingivel meg Yeosanggal a Grindelwald bűntettei? – kérdezi Wooyoung, megerőltetve a hangszálait, de a mondat közepén krákogni kezd, hogy a hangja egyáltalán ne hangzódjék rekedtnk, és az étkezőasztalhoz igyekszik, hogy Choi Sannak elegendő helye legyen reggelit készíteni.  

– Hát, Yeosang és Mingi sikeresen összekapott már megint. Yeosangnak tetszett, Minginek már kevésbé, és...

Wooyoung nem is figyel. Magát nézi a kávéjában, hümmög és bólogat ha úgy van, az általában néma San pedig kihasználja az alkalmat, hogy beszéljen, hát most beszél: de Wooyoung csak a hangot érzékeli, a hangszínt, a hangsúlyt, hogyan mondja a szavakat, meg úgy egyáltalán van-e beszédhibája. Nincs, állapítja meg magában, meg azt is, már kora reggel másodjára, hogy megölsz, mert hát már tényleg megöli. A lábával dobol a padlón, hátha levezti így a feszültségét. Hátha történik valami, s talán Sannak feltűnik, hogy igen, a fiatalabbik, Wooyoung, nem csak egy kicsit kedveli őt. De San csak annyit kérdez:

– Minden oké?  

– Ja, igen – Wooyoung hirtelen abbahagyja, és felhörpinti az utolsó korty kávét is. San is éppen leül, Wooyounggal szemben. Megölsz. Ez a harmadik, hogy kimondja magában.

– Oh, akkor jó – mondja San, majd egyből elveszi a lábait Wooyoung lábairól. – Lehet egy kérésem? – Wooyoung helyeslően biccent. – Reggeli után találkozom a barátaimmal. Vigyáznál addig Shiberre? Csak pár órára találkozom velük. Ha már szabadnap van, tudod. ezt szeretném kihasználni.

Wooyoung persze bólogat, hogy vigyázni fog rá. San pedig beszél, újból és újból szólásra nyitja a száját, mond valamit, de Wooyoung soha nem tudja felfogni igazán, hogy mit, mert ő másra figyel, a hangjára, mint az előbb. Szeretné, ha mindig ezt hallaná. Nemcsak most, hanem öt perc, öt óra múlva, és az ágyában is, maga mellett.

Később márcsak az tűnik fel, hogy San feláll, majd elmegy a szobájába, hogy felöltözzön. Wooyoung igyekszik nem a karcsú derekat nézni, és az üvegajtón keresztül látszódó barna, pőre bőrt, amit csókokkal becézne. Szeretné most ő megölelni hátulról, mint ahogyan San tette vele.

San a cipőjét húzza.

San nem motyog semmit sem az orra alatt, mint Wooyoung azt a bizonyos szót.

Megölsz.

San elbúcsúzik.

San kilép az ajtón.

Wooyoung mondhatni egyedül marad a dormban. Igaz, pár csapattag nem ment haza a családjához, de ők még javában aludtak. Meg amúgy is: nem lesz egyedül. Ott lesz Shiber, San plüsse. Wooyoung így kerül San szobájába – és akkor úgy őszintén, nem is akar máshol lenni, csak ott, ahol ő van, ahol csak őt látja.

Wooyoung Shibert bámulva a padlón éppolyan, mintha várna valamire. Talán Choi Sanra, aki hátha egyszer felbukkan az ajtóban, vagy arra, hogy Shiber feléledjen: San mindig is valami különlegeset látott ebben a plüssben, ezért is hordozta mindenfelé magával. San jellemekkel ruházta fel Shibert. San hozzányúlt a koynhapulthoz, reggel az evőpálcikához, és ezeket mind-mind élővé tette. Wooyoung megtalálta a saját lelkibékéjét – és milyen különös ez, ha úgy vesszük, hogy minden egyes alkalommal, a nyugodtsággal együtt, éppen abban a pillanatban öli meg a fiút, amelyikben annyira vágyakozva Sanra gondol.